A koronavírus-járvány ideje alatt számos közösségi kezdeményezés indult Magyarországon azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudjuk egymást ebben a nehéz helyzetben legjobban támogatni. Ebben az időszakban született meg a Mélylevegő Projekt nevű online projekt is, melyet az ELTE pszichológia tanszakának hallgatói indítottak…
Ecseteket elő, idén ősszel is élményfestünk!
„Miért éppen festés? A szabad festés segítségével kitisztulnak a lélekből a negatív energiák. Egészen mélyről segít felszabadulni, ezáltal felismerni belső kreativitásunkat és kifejezni azt. Mindenki tud festeni, ráadásul szépen és jól.” Helyszín: Budapest, Hernád utca 35., 1078 (bejárat a…
Social Dilemma – amit tudni érdemes
Időről időre előkerül a “közösségi oldalak káros hatásai” téma. Valójában aligha kell érvelni azok mellett – főleg most, hogy annyi szabadidős foglalkozás korlátozottá vált. A Social Dilemma (2020) Netflix dokumentumfilm is ezt célozza meg szakértők és bennfentesek szavain keresztül. De…
Beszéljünk a boldogságról
A tavasz érkeztével a nemzetközi YSP Európa-szerte a következő kérdésre fókuszált: mit jelent a boldogság egy világjárvány közepette? Az IAYSP négy kulcsszava – Responsibility, Integrity, Service és Empathy – köré csoportosulva két márciusi esemény a mentális egészségről és a boldogságról…
Nem könnyű a hit gyakorlása a koronavírus idején
Milyen hatással van a koronavírus-járvány a keresztény vallásra és a hívőkre, különösen a fiatalokra? Legfrissebb írásunkban ennek járunk utána. Amióta elkezdődött a koronavírus-járvány a világban, sok minden megváltozott az emberek életében. Ennek része az is, hogy immáron egy éve a…
Peace Designer születik
3 hónap után véget ért a Peace Designer program. Mit tanultunk? Ha követtetek minket az utóbbi hónapokban, olvashattatok a “PDT” vagy Peace Designer szeminárium első szárnybontogatásairól. Az előadássorozat novemberben kezdődött, és február közepén zárult le egy rendhagyó alkalommal, amin…
A laikus zenje
„A Megvilágosult látta az emberiséget a születés, halál és szomorúság mély tengerébe fulladva és vágyott arra, hogy megmentse őket, mert ez szomorúságot okozott neki.” – Upasaka Sila Sutra Gautama Sziddhártha történetét már biztos ismered. Nem? És mi a helyzet Buddhával?…
Visszatekintés a Vallásközi RESTART-ra
2020. december 18-án tartottuk meg a YSP Hungary első online Facebook Live eseményét, az év végére és új kezdetre fókuszálva. Három különleges vendéget hívtunk meg, hogy beszéljenek erről a témáról, három különböző szemszögből. Kik voltak a vendégeink? Sulok Zoltán, a…
Milyen hatással van a koronavírus a kereszténységre?
Karácsony közeledtével kíváncsiak voltunk rá, hogy vajon a keresztények ünneplését mennyire és hogyan befolyásolja a koronavírus-járvány, és érzékelhető-e valamilyen veszély emiatt. A kérdéseinkre Gianfranco Tinello, a velencei kapucinusok rendfőnöke válaszolt egy interjú keretében. Az emberiség életét a feje tetejére fordította…
S!NERGY 2020
December 12-én az IAYSP európai központja élőben tartotta meg a S!NERGY projektversenyt. A S!NERGY célja, hogy felhívja a figyelmet az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljáért/Céljaiért dolgozó projektekre, és olyan fiatalokból álló közösséget hozzon létre, akik tesznek a jövőért. A zsűri és…