„A Megvilágosult látta az emberiséget a születés, halál és szomorúság mély tengerébe fulladva és vágyott arra, hogy megmentse őket, mert ez szomorúságot okozott neki.” – Upasaka Sila Sutra
Gautama Sziddhártha történetét már biztos ismered. Nem? És mi a helyzet Buddhával? Az Európában kevésbé elterjedt (de nem példa nélküli) világvallás tagjai valójában a Föld népességének 7 százalékát teszik ki. De ha a tanításokat nem is ismered részletesebben, remélem, a narancsszínbe öltözött, kopasz fejű szerzetesek látványa nem idegen számodra.
Ez a kép fogadott ugyanis egy nap az Instagram-feedemen, ráadásul egy közeli ismerősömről. Francesc (21) és én kicsit több, mint egy éve találkoztunk egy külföldi projekt kapcsán, és együtt is dolgoztunk pár hétig. Az andorrai srác már elsőre azt a benyomást keltette bennem, hogy nem riad vissza a kihívásoktól, és ezt a későbbiek csak megerősítették. Kalandokra készen utazhatott ki aztán márciusban Thaiföldre, amikor a COVID-19 világjárvány éppen kezdte a nemzetközi forgalom korlátozására kényszeríteni a világ szinte összes országát. Így is lett: 6 hónapos ott-tartózkodása alatt belekóstolt (szó szerint és átvitt értelemben is) a thai kultúrába, amihez rokoni kötelékek is fűzik – édesanyja ugyanis itt nőtt fel. Francesc így visszatérhetett családi gyökereihez, aminek részét képezte egy kéthetes bevonulás buddhista szerzetesnek.
Francesc azóta újra Európában van, egy franciaországi egyetemen tanul. Videó híváson keresztül mesélt nekem tapasztalatairól, amiről a továbbiakban olvashattok.
K: Mióta szerettél volna szerzetes lenni?
Már évek óta fontolgattam. Van egy hagyomány, ami szerint a legidősebb fiú egy hónapra szerzetessé válik, felajánlásként a szülőknek és a családnak. Amikor az unokatestvérem ezt csinálta, küldött nekünk képeket, és édesanyám egyébként is beszélt róla, így azt gondoltam, király lehet. Azonban el is feledkeztem erről, amíg Thaiföldön nem voltam. Ahogy több időt töltöttem édesanyámmal, és jobban megismertem, minél többet akartam megtudni az országról, annak történelméről, az emberekről, a kultúráról. A thai kultúra jelentős részét képezi a buddhizmus egyébként, a legtöbb thai buddhista. És hogyan ismerhetném meg jobban a buddhizmust, mint szerzetesként? (nevet) Olyan sokat kaptam Thaiföldtől a hat hónap alatt, vissza akartam adni valamit a nagynénéim és nagybátyáim számára.
S: Mit tudtál a buddhizmusról így, európaiként, mielőtt belevágtál a szerzetességbe?
F: Nem tudtam sokat az értékekről vagy a gyakorlatokról. Ismertem néhány kifejezést: karma – amikor jót teszel, jó dolgok jönnek hozzád, és fordítva –, meditáció, ilyesmi… Azóta sokat tanultam.
K: Szóval valamilyen szinten tiszta lappal kezdtél? Koncepciók nélkül?
F: Voltak bizonyos elképzeléseim, mint hogy a szerzeteseknek milyen intenzív életmódja van: biztos rengeteget takarítanak, órákig meditálnak, aztán még többet takarítanak – és emellett mindenféle szertartások is vannak. Ugyanakkor nem voltak nagy elvárásaim, az élményért voltam ott. Azt gondoltam magamban: „Oké, ahogy lesz, úgy lesz.” Ami a felelősséget illeti, többnyire szabad voltam: senki nem mondta meg, mit csináljak. Abban hisznek, hogy mindenki a saját cselekedeteiért felelős. De azért ott van a 227 szabály: szerzetesként ezeket követni kell, különben diszruptálhatnak (vagyis megszakítják a szerzetességet – a szerk.).
K: Hogy nézett ki egy napod?
F: Egy hetet egy templomban töltöttem, a városban, ahol több látogatót fogadnak, egy hetet pedig egy monostorban. A monostorok elszigeteltek, általában az erdőben vannak, csendesebbek és körül vagy véve a természettel.
Hajnali 3-kor kezdtünk. A nagyteremben találkoztunk, egy órát meditálunk, és utána megkezdtük a reggeli kántálást. Így róttuk le tiszteletünket a Buddhának. A mantrák általában hálaadásról, tanításokról, a közösségről és jólétről szólnak. A szövegben szerepelnek a fő alapelvek emlékeztetőként, hogy miért vagyunk szerzetesek, miért vagyunk ott, mik az értékeink. Ezeket mind tudni kellett a beavatás előtt.
Fél ötig kántáltunk, utána takarítottunk: a padlót, fürdőket. Ami az étkezéseket illeti, minden nap körbejártuk a várost, és alamizsnát gyűjtöttünk. A buddhista kultúra része, hogy a kapott ételért cserébe megáldod a házat. A szerzetesek az emberek felajánlásaiból élnek. Sokat tanultam ezzel az alázatról – azt etted, amit kaptál. Fél 9 körül felsorakoztunk a rangidős szerzetes előtt, aki általában mondott egy kis buzdító beszédet. Sorban vettünk az ételből, legidősebbtől a legfiatalabbig, az alamizsna tálba raktuk, és az volt az egyetlen étkezésünk a napra. Ha belegondolsz, rengeteg időt töltünk evéssel, és nincs is szükségünk arra a sok ételre.
Ezután volt szabadidőnk: a naptól függően az idősebb szerzetesek néha tartanak előadásokat. A kolostorban vannak szerzetesek, és vannak külsős emberek, akik gyakorlatra jönnek – követik a napirendet, részt vesznek az órákon, pár napot ott töltenek. A kolostorban gyakran órákat töltöttünk a legidősebb szerzetes társaságában, és hallgattuk a tanításait. Mindig volt valami tanácsa vagy inspirációja nekünk, fiatalok számára, és cserébe segítettünk neki, vagy megmasszíroztuk a hátát.
Reggel és délután is takarítottunk. Ez nem csak arról szólt, hogy megszabaduljunk a kosztól – a takarítás a bensőből is eltávolítja a szennyet, reflektálja a benső aspektusát a szenvedéstől való megszabadulásnak. Ha a külső tiszta, a belsőt is könnyebb megtisztítani.
fél kilenc körül elmentünk lefeküdni, mindenkinek megvolt a saját szobája a kutikban (kis kunyhók – a szerk.). Általában így telt egy nap, de voltak kivételek, mint amikor egy idős szerzetes temetési szertartásán vettünk részt.
K: Van valami, amit ebben az időszakban tanultál, gyakorlatban vagy elméletben, amit a mai napig követsz?
F: Még mindig meditálok. Amikor szerzetes voltam, sokat segített. Segített elengedni a negatív gondolatokat és érzéseket. Üres elmével könnyű a jó dolgokra fókuszálni, vagy hogy mit szeretnék elérni. Ha lehet, és van időm, szeretek reggel is meditálni, de este mindig szánok rá időt, mert segít elaludni. Amikor meditálok, átgondolom a napot, és valahogy megnyugszom. Mint amikor kikapcsolsz egy számítógépet: nem akarod hirtelen csinálni, inkább szépen fokozatosan.
K: Bezárod az ablakokat. (nevet)
F: Igen, tényleg segít fejben is elaludni. A editációval együtt valami, amin most is dolgozok, a tudatosság. Tudatosság abban az értelemben, hogy teljesen tudatában vagy az elmédnek, a testednek és a környezetednek. Úgy is mondhatnám, hogy a „pillanatnak élek”. Vagy legalábbis megpróbálok. Persze az ember mindig bele ütközik kihívásokba, figyelem elterelésbe, néha pedig anélkül cselekszünk, hogy belegondolnánk, mit is csinálunk, csak rutinból tesszük. De igyekszek tudatosabb lenni, tudatában lenni, hogy most itt vagyok. Ez kéz a kézben jár a hálával: ha egyszer tudatában vagy a helyzetednek, jobban értékeled. Összességében, tudatosabb vagyok abban, amit gondolok, amit mondok és amit teszek.
Egy utolsó dolog: nem aggódok túl sokat. Kevesebb elvárásom van, az emberek és a dolgok felé egyaránt, ami szabadságot ad a mindennapokban. Sokkal jobban érzem magam, bármit csinálok és bárhova megyek.
Ja, és vegetáriánus lettem. Ez nem kötelező, de sok szerzetes elköteleződik ilyen módon is.