Nem mindig lesz minden pötty tökéletes, de nem is ez a lényeg!

Idén ismét különleges élményben lehetett részük a jelenlévőknek a YSP élményfestő estjén. A szeptembert önmagunk és mások jobb megismerésével zártuk le, természetesen csupa festékesen. A kreatív est moderátora Pusztai Anna, harmadéves gyógypedagógus hallgató volt.

A ráhangoló meditációt követően a résztvevők csukott szemmel folytatták a munkát – a színeket és érzéseket, a melegséget és a pozitív energiát, amelyeket a meditáció során maguk elé képzeltek, az ujjaik és a papíron lévő festék segítségével ábrázolták. A feladat végén szemüket kinyitva látták csupán a végeredményt, amely mindenkinél másképp nézett ki.

A vakon festést páros portré készítés követte, ahol a kihívást a fekete-fehér, pontozott festés jelentette. Sokan előre elképzelték, hogy milyen tökéletes arcformát fognak ábrázolni, így saját elvárásainkról is tanulhattunk, illetve arról, hogy nem mindig lesz minden pötty tökéletes, de attól még szép lehet az alkotás.

Utolsó feladatként a résztvevők ablakot festettek, olyan kilátással, ami valami fontosat jelent számukra. Végül egy nagy körben ülve mesélte el mindenki, hogy a saját festménye mit ábrázol és miért.

A visszajelzésekből azt látjuk, hogy a résztvevők többsége valami újat tanult magáról, valamint kedvet kapott ahhoz, hogy részt vegyen a YSP jövőbeli eseményein. Számunkra ez jelenti a sikert – amikor közösséget alkotunk, magunkról és egymásról is tanulunk, megértőbbekké válunk, és kíváncsibbá a világra.

Öröm volt együtt dolgozni Annával és a YSP tagjaival, hogy megvalósulhasson az esemény, és annál nagyobb öröm volt új és régi ismerősökkel eltölteni ezt az értékes időt. Reméljük, sokakat látunk újra a jövőben!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük